Szombati Csevegő
Szőllősi Tamás jelenleg óvodapedagógusként dolgozik Debrecenben, kiötlője és szakmai vezetője SZÍNEZŐ Pályakezdő Óvodapedagógusokat Támogató Városi Munkacsoport Projektnek. Alapító tagja az Aktív Európai Fiatalokért Egyesületnek és tevékenyen részt vesz munkánkban. Nemzetközi gyermektáborban csoportvezető és belekóstolt már a tréneri munkába is. Elmondhatjuk róla, hogy mindig azon töri a fejét, hogyan fejleszthetné önmagát és segíthetné ebben a hasonló cipőben járó fiatalokat is.
~ ~ ~
Tomival ezer éve ismerjük egymást. Egyesületünk alapító tagja, munkánkat aktívan segíti. Ő az a személy, aki messziről került minden angol nyelvű beszélgetést. Inkább az utolsó pillanatra hagyta a nyelvvizsgát is és azután az összes angol nyelvkönyvét a sarokba dobta. Úgy gondolta, sem a munkájában, sem a magánéletében nem lesz szüksége idegen nyelvre, hisz még külföldre se vágyakozott. Aztán mégis történt egy hatalmas fordulat…
AEFE: Hogy lehet az, hogy ma már túl vagy több nemzetközi ifjúsági csereprogramon és Észtországban is voltál önkéntes, ahol angolul kellett napi szinten kommunikálni? Mi változott a korábbi álláspontodhoz képest? Milyen céllal vágtál bele ebbe a kalandba?
Szőllősi Tamás: Azt hiszem az ismeretségi körömmel kezdődött az egész. Akkoriban költöztem Debrecenbe és a barátaimra jellemző volt, hogy részt vettek nemzetközi programokon. Egyikük még szervezett is ifjúsági cseréket, ő volt az, aki rávett az első ilyen utazásra. Akkor Szlovákiába mentem ki egy magyar csapattal. Ott persze még több olyan fiatalt ismertem meg, aki hasonló programokkal járta Európát, ez a lehetőség persze megtetszett. Közben arra is rájöttem, hogy az angol nem bonyolult, ha képes az ember kreatívan használni és mellé mutogatni. Senki nem volt kíváncsi a nyelvtani tudásomra, bennem ez oldotta fel azt a gátat, ami miatt korábban kellemetlennek éreztem angolul beszélni. A cseréket követően éreztem, hogy megnyíltak a kapuk, ez hozta a fordulatot, ettől kezdve bátrabban kiléptem a komfortzónámból. Rájöttem, hogy a személyiségem és a tetteim sokkal fontosabbak attól, hogy korábban milyen jegyeket kaptam idegen nyelvből. Az egyik célom talán a saját határaim feszegetése volt, kíváncsi lettem más nemzetek kultúrájára, az Erasmus+ és az EVS pedig egy tökéletesen biztonságos teret biztosított ezek megismeréséhez. Tudtam, hogy egy jól bevált, stabil háttér van mögöttem, végig volt kikre számítanom.
AEFE: Biztosan voltak nehezebb pillanatok kint. Mi vagy ki volt az, ami/aki átsegített ezeken?
Sz. T.: A cseréken eleinte azért zavart, hogy igen hiányos az angol tudásom. Ez ugye azért lényeges, mert ez volt az első leküzdendő akadályom. Kevésbé mertem megszólalni mondjuk angol szakosok mellett, de ezen a gátlásomon a vegyes társaság mindig tudott oldani. Az EVS azért már más volt, ott nem két hétről volt szó, az egy év alatt több emberre is szükségem volt. Az elején nagyon sokat segített, hogy a családtagjaim támogatták az ötletemet, bár tudtuk, hogy hiányozni fogunk egymásnak. A küldő és a koordinátor szervezetemnél olyan emberek dolgoztak, akiknek elég sok tapasztalatuk volt - ez volt az a stabil háttér, amit korábban említettem – így könnyű volt bátornak lenni. A fogadó helyem pedig egyszerűen szuper volt, nem kívánhattam volna jobbat magamnak. De muszáj megemlítenem a kinti önkéntes csapatot is és a helyieket, akik mind nagyszerű emberek, és velük szinte elrepült az az egy év. Az EVS szépsége viszont abban rejlik, hogy rengeteg olyan helyzetbe kerülhetsz, amiben magadnak kell megoldani a problémáidat, mert az neked okoz nehézséget és nem másnak, tehát neked kell változtatnod valamin. Ezt a fajta tanulási módszert tartom azóta is a leghatékonyabbnak, egyszerűen élethelyzetbe kell kerülnöd.
AEFE: Életre szóló élményekben valószínűleg nincs hiány. Elmesélnél egy olyan esetet, amire a mai nap is boldogan gondolsz vissza?
Sz. T.: Nehéz egy ilyet kiválasztani, az Észtországban töltött egy év fantasztikus volt. Több kedves pillanatot és emléket őrzök; az óvodában a gyerekek közt szerzett kedves percek, az önkéntesekkel töltött közös kirándulások, beszélgetések, programok, a családtagokkal és barátokkal cserélt üzenetek, videó beszélgetések mind megérdemelnének egy-egy külön bekezdést. Mégis, ami számomra a csúcspont volt, az a dalosünneppen való részvételem. Egy helyi kórushoz csatlakoztam Võru-ban még az önkéntes munkám elején, velük együtt sokat utaztunk, több fellépésünk is volt, mindez azért, hogy utána a válogatókon bekerüljünk a dalosünnep fellépői közé. Felemelő élmény volt Tallinn Dalosmezején több, mint 10.000 fellépővel egyszerre énekelni, nem is beszélve a közönségről, akik szintén velünk együtt énekeltek. Ez nagyon szép volt, ez megismételhetetlen, ezért ezt az emlékemet mégis ki tudom emelni.
AEFE: Tudod-e valamilyen formában hasznosítani az EVS-es kaland során megszerzett tapasztalatokat?
Sz. T.: Igen, mindenképp. Az angol nyelv használatát már említettem, de hozzá kell tennem, hogy észtül is tanultam odakint és később itthon is folytattam. Azt is tudni kell, hogy óvodapedagógus vagyok és feltétlenül óvodát kerestem EVS fogadóintézménynek. Ezt Észtországban sikerült is megtalálnom, ez volt a Võru Lasteaed Päkapikk, így rendkívüli szakmai tapasztalatra tehettem szert, ami sok előnnyel járt itthon. Először is remekül néz ki az önéletrajzomban, de ami lényegesebb, hogy sikerült határokon átívelő szakmai kapcsolatokra szert tennem. Azóta előadásokat is tartottam itthoni óvodákban a kinti élményeimről. A szűken vett szakmai előnyökön kívül azonban az ifjúsági munka is elkezdett érdekelni, így ahogy hazajöttem, aktívan részt akartam venni ilyen típusú egyesület munkájában. Azóta vagyok az AEFE alapító tagja és már egy saját projektötletet is sikerült megvalósítani a csapattal, ami a pályakezdő óvodapedagógusokat hivatott támogatni, illetve arra törekszünk, hogy egy szakmai közösséget építsünk ki, ez a SZÍNEZŐ projekt. E mellett az EVS óta minden év nyarán részt veszek a Funside Balaton Tábor munkájában is ahol 7-8-9 éves gyerekek csoportvezetője vagyok, itt is szükségem van minden korábbi tapasztalatomra.
AEFE: Mit tanácsolnál azon fiataloknak, akik fontolgatják a hasonló programokon való részvételt?
Sz. T.: Azt, hogy hagyják abba a fontolgatást, menjenek azonnal! Én visszanézve nagyon bánom, hogy 23 éves koromban használtam ki először a nemzetközi ifjúsági programok adta lehetőségeket. Ha egy kicsi kis késztetést is érez magában bárki, rögtön ki kell próbálni. És nem baj, ha az a típusú program esetleg nem tetszik, több van a választási lehetőségek között, mint cserék vagy EVS programok, ott vannak például a tréningek, amelyek szintén kiválóak a személyes képességek fejlesztésére. De aki, mégis habozik, próbálja ki az önkéntes munkát egy-egy ifjúsági szervezetnél, így folyamatosan ismerkedhet meg emberekkel és a lehetőségekkel.
AEFE: Mik a további terveid? Hogyan látod magad 20 év múlva?
Sz. T.: Ez nehezebb kérdés az előzőeknél, mert 20 év nagyon sok idő. Mégis úgy gondolom, van néhány pont, amiben egyezni fogok a későbbi önmagammal. Továbbra is a pedagógia az a terület, amin el tudom magam képzelni 20 év múlva is. A korosztályokban való munkát azonban kiterjedtebbnek látom a későbbiek során. Nyolc éve még csak az óvodás korosztály nevelésében volt közvetlen tapasztalatom, mára már általános- és középiskolásokkal is dolgoztam, bár még viszonylag keveset, de ez már akkor is új tapasztalat. Érdekel a tréneri munka, szerintem a következő 20 évben szerepet fog ez játszani a szakmai tevékenységemben. A SZÍNEZŐ projektben sok bizodalmam van, a megvalósítást eléggé rugalmasnak terveztük, így remélem, több évig foglalkozhatunk még ezzel a tevékenységünkkel is.
AEFE: Van-e példaképed? Vagy mottód, kedvenc idézeted, ami téged inspirál a mindennapokban?
Sz. T.: A mindenkori példaképeim számomra a szüleim, de az évek során több tanárom is csatlakozott még hozzájuk, akik a szakmai pályámra segítettek. Mióta dolgozok, azóta pedig több olyan munkatársam is volt, aki képes volt inspirálni. Az óvodán kívül az ifjúsági egyesületben és a nyári táborban egyaránt találkoztam olyan emberrel, akitől érdemes volt tanulnom. Ami pedig bármikor fel tud dobni, az egy jó dal, a zene.
AEFE: Hol találhatnak meg, azok a fiatalok, akik érdeklődnek a tevékenységeid iránt és szívesen csatlakoznának?
Sz. T.: Az AEFE munkatársai közt engem is meg lehet találni, a SZÍNEZŐ projektünk csatornáin pedig közvetlenül is elérhető vagyok. A nyár nagyobb részét a Balatonnál töltöm, a Funside Balaton Tábor egyik csoportvezetőjeként, ahová minden évben várjuk az érdeklődő fiatalokat.
Az AEFE-vel szoktunk kitelepüléseket is szervezni, az ehhez hasonló eseményekről mindig előre posztolunk közösségi oldalunkon és a honlapunkon egyaránt, ami nyilvános és bárki számára elérhető. Önkéntes munkát is hirdettünk már, bátran lehet keresni és jelentkezni. Mivel az önkéntesség hatékonysága mellett tettük le a voksunkat, így természetes, hogy minden érdeklődőt szívesen látunk és nyitottak vagyunk az együttműködésekre.
